Gólyáknak-ETR használat

Gólyáknak – Minden, amit az ETR-ről tudni érdemes

I Alaphelyzetben…

…elsős gólya vagy és megkaptad az Egységes Tanulmányi Rendszerhez (ETR) a hozzáférésedet.

Ez két részből áll:

  • Egységes Hallgatói Azonosító (EHA-kód) a következő formátumban: XYZOABT.ELTE, ahol
    • XY a vezetékneved első két betűje,
    • Z a keresztneved első betűje,
    • O azt az évet jelöli, amikor felvettek és megkaptad az első EHA-kódod,
    • AB azonos XYZ rövidítéssel rendelkező emberek közötti megkülönböztetésre szolgáló betűkettős,
    • T az alapkarod (kezdő)betűje,
    • ELTE az egyetemed rövidítése. Értelemszerűen a Pécsi Tudományegyetem hallgatói a PTE rövidítést kapják.
  • ETR jelszó, jelen esetben még 6-jegyű számként.

Ha esetleg nem tudnád az EHA-kódod, azt a https://qter.elte.hu/GolyaHozzaferes.aspx oldalon a neved megadásával kikeresheted; ha a jelszavad hiányozna, akkor kénytelen leszel beballagni a Questura Ügyfélszolgálati Irodába és újat igényelni.

II Első teendők

Belépsz az ETR-be, majd ráböksz az etrM linkre.

Utána a bal oldali Jelszó megváltoztatása menüponttal a csak számokat tartalmazó, ideiglenes jelszavad megváltoztatod, az alábbi szabályok betartása mellett:

  • Az előzőleg használt jelszavait nem használhatja fel újra.
  • A jelszó nem tartalmazhatja részben vagy egészben a felhasználói nevet.
  • A jelszónak legalább 6 (hat) karakter hosszúnak kell lennie.
  • Az alábbiak közül legalább háromnak kell teljesülnie:
    • Kell benne lenni nagy betűnek
    • Kell benne lenni kis betűnek
    • Kell benne lenni számnak
    • Kell benne lenni egyéb írásjelnek (?, !, +, @ stb.)
  • További információkat a Biztonság c. fejezetben találsz.

Második teendőd, hogy a személyes adataidat egyeztesd. Ezt a bal oldali menüben található, azonos nevű menüponttal teheted meg. A tanulmányaid során a most megadott adatokat félévente meg kell majd erősítened, az esetlegesen megváltozott adataidat jobb esetben online megváltoztathatod, rosszabb esetben be kell menned a Tanulmányi Osztályra (TO).

Harmadikként, amennyiben a felvételi eljárásban megadtad az e-mail címedet, már kaptál a rendszertől egy automatikus üzenetet is. Ebben arra kérnek, hogy aktiváld e-mail címedet. Tedd ezt meg.

Ha nem lenne e-mail címed, mindenképpen hozz létre egyet. A tanulmányi ügyeidet javarészt az ETR-en keresztül fogod bonyolítani, így rá leszel kényszerítve, hogy valahol netezz. A kiberharcosok első dolga pedig, hogy virtuális postaládát nyitnak. Több lehetőséged is van:

  • “Egyetemi hallgatóként alanyi jogon kaphatsz azonosítót két egyetemi szerverre is, csupán igényelned kell. A caesar és ludens szervereken a levelezés mellett számos szolgáltatást vehetsz igénybe, mint pl: news (usenet), saját honlap, irc… További infó és az igénylés részletei: http://iig.elte.hu/caesar, http://iig.elte.hu/ludens.”
  • Esetleg regisztrálhatsz egyet bármely ingyenes szolgáltatónál (pl.: Google Mail (magyar nyelven is elérhető), Freemail, VIPmail, CitroMail, Hotmail stb.)

Fontos, hogy miután ezzel megvoltál, az etrM “Elérhetőségek” menüpontjában add meg ezt a címedet (mellesleg a mobilt is érdemes megadni, hátha a TO felhívna), majd tedd publikussá.

Az itt látható “számos kényelmi szolgáltatás – pl. a felhasználói beállítások közt megadható e-mail értesítések – csak publikus e-mail címmel érhetők el” mondat neked a valóságban annyit fog jelenteni, hogy:

  • Ha az alább leírt módon e-mail értesítőt kérsz az egyes eseményekről, akkor gyorsabban és biztosabban értesülsz fontos dolgokról (pl. bejegyzett/törölt vizsgaidőpont, kurzusfórumban történő hozzászólás, érdemjegy rögzítése);
  • Az ETR-t használók (és csakis ŐK) megtudhatják az e-mail címed, és levelet küldhetnek neked;
  • A Kurzus Információknál az általad felvett tárgyak hallgatóinak névsorában e-mail címmel együtt fogsz szerepelni.

Az e-mail címedet fél évente meg kell majd erősítened azért, hogy biztosan a valódi címed szerepeljen a nyilvántartásban.

Az első teendőid közé tartozik (méghozzá már a szeptemberi évkezdés előtt), hogy kitöltsd pl. beirtakozási lapot, ezért feltétlenül lépj be a rendszerbe, amint megkapod a felvételi határozatot.

Ha nem Budapesten vagy annak agglomerációs körzetében laksz (értsd: közel az egyetemhez), akkor nagyon fontos számodra, hogy lakhelyet találj. Ennek két fontosabb módja van: albérletet keresel, jelentkezel valamelyik ELTE-s kollégiumba. Előbbivel nem igazán foglalkozunk, ha bővebben érdekel a téma nézelődj itt, viszont utóbbi szervesen kapcsolódik az ETR-hez, így az alábbiakban erről lesz szó.

Ahhoz, hogy kolis legyél első lépésként be kéne jelentkezned a https://kollegium.elte.hu oldalra, hogy benyújtsd a felvételi kérelmedet. Ehhez szükséged lesz az EHA-kódodra és egy ahhoz tartozó jelszóra. Előbbit úgy is tudod, utóbbit pedig az ETR Dinamikus listák menüpontja alatt elérhető Kollégiumi rendszer jelszava linkre kattintással tudhatod meg (lekérdezés weboldalra).

Az automatikusan generált számsorral most már be tudsz lépni a fenti oldalon, ahol még a kérelem beadása előtt érdemes megváltoztatni a jelszavad.

III Gyakran használt menüpontok

Miután elvégezted a felvételed után feltétlenül szükséges dolgokat, nekiállhatsz, hogy az ETR-t a neked legmegfelelőbb módon állítsd be. Ehhez az etrM főmenüben található Kedvencek menüpont nyújt segítséget. Meghatározhatod vele, hogy a bal oldali menüsávban mely menüpontok kerüljenek felülre. Azokat a menüpontokat érdemes idetenni, amit sokszor használsz és/vagy szeretnéd elérni az oldal görgetése nélkül. Ilyenek pl. a Kurzus információk, Kurzusfelvétel, Kurzusfórum, Órarend, Vizsgára jelentkezés.

Természetesen, ha folyamatosan írhatnékod van, felveheted a Fórumot is ide, vagy ha napi rendszerességgel meg szeretnéd nézni, hogy mennyi ösztöndíjat kaptál, akkor rakd bele a Dinamikus listákat, de nem hiszem, hogy a fentebb felsoroltakon kívül másra szükséged lehet. Sőt! Véleményem szerint tanulmányaid alatt a menüpontoknak legalább felét egyszer se fogod használni :-) . Persze egyszer mindenképp vedd a fáradtságot, hogy végignézd pontról-pontra, hogy mi mire jó.

Az alábbiakban felsorolásszerűen megtalálhatod mindazokat a menüpontokat, amelyeket viszonylag gyakran fogsz használni.

  • Személykereső: „második fészbúk”, itt keresheted meg azoknak a hallgatóknak/tanároknak az email-címét, akik valamilyen okból felkeltették az érdeklődésed :) .
  • Kurzusfórum (a kurzus információn keresztül is eljuthatsz ide): Az ÓRÁVAL kapcsolatos információk legfontosabb gyűjtőhelye.  Fontos megjegyezni, hogy ezt a fórumot a tanárok is olvassák, a bejegyzéseid pedig a saját neved alatt jelennek meg. Ha nem akarod teletölteni a levelesládádat a kurzusfórumos üzenetekkel, akkor az etrM, „Felhasználói beállítások” menüpont alatt vedd ki a pipát a kurzusfórum mögül (kritikus időszakokban napi 50-60 bejegyzés születik).
  • Kurzus információ: egy helyen minden, a kurzuskódokra rákattintva a kurzus leírását találod meg, a cím mögött pedig az InfoSheet és a kurzusfórumok vannak. Ha narancssárga valamelyik, akkor új bejegyzés érkezett a kurzushoz tartozó felületre. Ha a kurzusfelvételi időszak alatt a létszám piros, akkor jelenleg kieső helyen vagy.
  • Órarend: gyorsan áttekintheted, hogy mikor milyen óráid vannak. Ha sárgát látsz, az két órádnak az ütközését jelenti, ha zöldet, akkor baj van… Az már 3 vagy több kurzus ütközését jelenti, mely az álmos könyvek szerint ritkán kecsegtet sok jóval.
  • Vizsgára jelentkezés: november végén/december elején megindul a harc a legjobb vizsgahelyekért – itt csak versenyjelentkezés van, tehát a leggyorsabb számít!
IV Ritkán használt menüpontok

Vannak olyan menüpontok, amelyeket csak elvétve fogsz használni, mégis jobb, ha tudsz róluk. Az alábbiakban felsorolásszerűen megtalálhatod mindezeket.

  • Kurzusmail küldése: Csak kivételes esetben használd, ha közérdekű információt szeretnél megosztani, esetleg sürgősen tudnod kell valamit (inkább a kurzusfórumokat használd). Mindenki, aki az adott órára feljelentkezett, kapni fog egy levelet az email-fiókjába. Igen, a tanár is.
  • InfoSheet: Néhány tanár itt közli a kurzuskövetelményeket, valamint a vizsgaeredményt. A kurzus információ menüpont alatt is el tudod érni.
  • Dinamikus listák:
  • Kollégiumi rendszer jelszava: az EKIF-hez (Egységes Kollégiumi Információs és Felvételi Rendszer, https://kollegium.elte.hu) itt találod meg a jelszavad.
  • Tartózkodási hely: A “Dinamikus listák” közötti “Tartózkodási hely” funkcióval a felhasználók megnézhetik egymás órarendjét (mind a hallgatott, mind az oktatott órákat) illetve vizsgajelentkezéseit, tartott vizsgáit. A “Tartózkodási hely” listát csak azok használhatják, akik publikussá tették az órarendjüket. Az oktatói órarend mindig publikus.
  • Kurzuskínálat: az ELTE-n meghirdetett összes óráról tudsz alapinformációt szerezni. Illetve itt tudod megnézni az előző ciklusokhoz tartozó, kitöltött OMHV értékeléssel rendelkező órákat, ha a „Szűrő” keresési feltételt a „Van érvényes OMHV értékelés”-re állítod. Fontos, hogy jobb felül a ciklust változtasd meg (csak a korábbi ciklusaidra vonatkozó értékelések vannak fent).
  • Dokumentumok: ide csak abban az esetben fogsz betévedni, ha alaptámogatáshoz kell információ, az Erasmushoz dokumentumok vagy ideiglenes diákigazolványt szeretnél igényelni.
  • Tereminformáció: ha tudni szeretnéd van-e valaki a PC-laborban…
  • Oktatók Véleményezése: az év végén itt tudod kisírni magad, név nélkül juttathatod el véleményed szeretett előadódhoz, gyakorlatvezetődhöz! Fontos, hogy kitöltsd! Hogy miért, arról itt olvashatsz: http://elte.pene.hu/comment.php?comment.news.130
  • Szem(élyes). adategyeztetés: bizonyos teendők (regisztráció) megkövetelik, hogy adataid a lehető legfrissebbek legyenek. Itt tudod ezeket aktualizálni.
  • Képzési adatok: nyomon követheted eddig mit tettél le az asztalra, milyen kurzusokat végeztél el és az egyes félévekben milyen átlagokat értél el.
  • Pénzügyi adatok: tartozások, ösztöndíjak stb.
  • Számlakérő: befizetett díjakhoz lehet számlát kérni…
  • Regisztráció: minden félév elején nyilatkoznod kell, hogy folytatod a tanulmányaid (aktív félév=”Regisztrálok”) vagy halasztasz (passzív félév).
  • Átsorolás: a legtöbb ember remélhetőleg kimarad ebből a procedúrából… De akik nem teljesítenek két félév alatt 27 kreditet és benne vannak az adott szak alsó, legrosszabbul teljesítő 15%-ában a tanulmányi ügyek területén, azokat átsorolhatják költségtérítéses képzésre.
  • Szakirány választás: első év végén van mód arra, hogy szakirányt válassz, ezt meglepő módon itt fogod tudni megtenni.
  • Tanterv információ: az ETR-es(!!!) tanterv szerint mutatja, hogy mi csináltál eddig meg. Ne ess kétségbe, ha valami hülyeséget mutat, mert jelenleg nem tökéletes…
  • Fórum: pl. albérletkereséssel, könyvek és jegyzetek adás-vételével, munkalehetőségek keresésével, tanulmányi kérdésekkel találkozhatunk itt.

A fentieken kívül, az ETR-ben bal felül találsz egy etrM feliratot, amelyre kattintva újabb négy menüpontot találsz:

  • Kedvencek: itt tudod a bal oldalon felsorolt oszlopból kiválasztani azokat a menüpontokat, amiket te kiemelt helyen, bal felül szeretnél látni. A fentebb beszúrt második képhez hasonló elrendezésű lehet ezáltal a menüd.
  • Jelszó megváltoztatása: az ETR-hez tartozó jelszavadat változtathatod meg a fentebb leírt módon.
  • Elérhetőségek: itt adhatod meg telefonos és elektronikus elérhetőségeidet. Érdemes az e-mail címedet az alapesetben használt “publikus” állapotban hagyni, hogy kaphass értesítőket az ETR-ben történtekről. Fontos tudni, hogy olyan nem férhet hozzá ehhez a címedhez, aki nem használ ETR-t.
  • Felhasználói beállítások: e-mail értesítéseket lehet bekapcsolni (érdemes vagy mindet, vagy a “Kurzusfórumban hozzászólás” kivételével mindet bepipálni (bepipálva hagyni). Itt tudod publikussá tenni az órarended, amellyel mások láthatják, hogy éppen hanyas teremben csücsülsz.
V Szinte sohasem használt menüpontok

És végül jöjjenek azok a menüpontok, amiket normál hallgató gyakorlatilag egyszer sem érint meg egerével.

  • Hirdető táblák
  • Email küldése
  • Írásos tantervek
  • Szabályzatok
  • Szervezeti egységek
  • Telefonkönyv
  • Kérdőívek
  • Q-tér
  • OTP kedvezmény
  • Diákigazolvány (csak akkor, ha eltűnt vagy elfelejtettél igényelni)
  • Hallgatói pályázatok
  • Alapkar választás (akik egyszerre két szakot csinálnak két különböző karon, kiválaszthatják, hogy melyik kar szabályzata vonatkozzon rájuk pl. tanulmányi ösztöndíjat melyik kartól kapják)
  • Erasmus (majd ha megpályázol egy külföldi helyet…)
VI Kurzusfelvétel

Rögtön az elején szeretnénk bennetek tudatosítani, hogy még ráértek az órarendetek összeállításával. Nem kell sietnetek, de azért nyugodtan próbálgathatjátok a kurzusfelvétel menüpontot az ETR-ben. Mindezeket azért merjük ilyen biztosan állítani, mivel a beiratkozás után a mentoraitokkal át fogjátok nézni az órarendet, és közösen fel fogjátok venni a kurzusokat. Alábbi képet láthatjátok a kurusfelvétel menüpontban, a legfontosabb részeket számokkal jelöltük, és az ábra alatt magyarázatot is fűztünk hozzá.

  1. Itt tudjátok beállítani, hogy milyen területek közt szeretnétek keresni: szakos órák, testnevelés, nyelvóra, esetleg bármi más (pl. speciálkollégiumok, más karok órái).
  2. Itt tudtok a kurzusokhoz tartozó 8 karakterből álló kód alapján keresni (akár kódrészletekkel is működik). A kódokat a tantervekben megtaláljátok.
  3. Ha tudjátok az óra nevét (mert tegyük fel megnéztétek a szakos tantervhálót, vagy csak hallottatok róla), itt rákereshettek.
  4. Gólyaként ez az egyik leghasznosabb funkció: Az összes mezőt üresen hagyva, csupán ezt beállítva, majd a keresés gombra rábökve kiadja az elsősként felveendő órák javát, amiből könnyebben tudjátok összeállítani az órarendetek.
  5. Ha már vannak felvett óráitok, azokat a kereső felület alatt listázva láthatjátok. Úgy tudtok órát leadni, hogy egyszerűen kiveszitek a pipát az adott kurzus elől egy kattintással.
  6. Ebben az oszlopban azt láthatjátok, hogy az adott kurzust milyen módon kell teljesíteni. Előadásból általában vagy félév végén egy szóbeli vagy írásbeli vizsga van, vagy évközi zh-k eredménye alapján kapod a jegyed. A gyakorlatok számonkérése sokszínű, a zh írástól kezdve a beadandókon át a kiselőadásokig minden lehet.
  7. Itt láthatod mennyi kreditet ér az adott kurzus.
  8. Itt láthatod milyen hosszú egy adott kurzus.
  9. Jelentkezettek száma:  Itt a három jelentkezési időszakban más-más elrendezésben más-más számokat fogtok látni, a kurzusfelvételek részletezésénél ezekre is kitérünk.
  10. A kiválasztott kurzusok felvétele után, itt láthatod, hogy tényleg sikerült-e felvenned azokat, illetve ha gyenge vagy erős feltétel nem teljesül, azt is itt jelzi a rendszer.

A kurzusfelvételnek időrendi sorrendben három része van:

  • Előzetes: Az előzetes kurzusfelvétel célja, hogy jelezzétek, szeretnétek felveni ezt az órát, így a rangsorolásos jelentkezésnél +100, ún.  rangsorolási pontot kaphattok, így előnyt élveztek azokkal a társaitokkal szemben, akik ezt nem teszik meg. Gólyaként erre azért nincs szükség mert automatikusan megkapjátok ezt a 100 pontot.
  • Rangsorolásos: Minden hallgató kap két pontszámot. A kisebbik a rangsorolásos pont, mely az azonos évfolyamú és szakos gólyáknál ugyanannyi. A második a mázlipont, mely nem szerencse, hanem egy nagyon bonyolult matematikai képlet által kiszámolt szám… De tulajdonképpen ez a szerencse faktor a felvétel során, legtöbbször ez szokta sorba rendezni a hallgatókat. Minden kurzushoz minden időpontban más lesz a mázlipontod. Ha egy kurzust leadsz, az újrafelvétel esetében nem változik a mázlipontod száma. Ebben a szakaszban a kurzusok nagy részéhez megadnak az oktatók egy maximális létszámkeretet, amit itt még túl lehet lépni. Ezt az ETR úgy jelzni, hogy a képen 9-es oszlopban a szám piros lesz. ilyenkor kell ügyelni arra, és reménykedni abban, hogy lesz elég mázlipontod a bennmaradáshoz (a kurzuskódra kattintva láthatjátok a rangsort). Aki a rangsorolásos jelentkezés lezárultakor a “vonal alatt” van, azt a rendszer ledobja, de azét értesít róla téged :) .
  • Versenyjelentkezés: Itt már csak a szabad helyekre tudsz jelentkezni, csak a gyorsaság számít, aki benn van, azt már nem tudod “kitúrni”. A versenyjelentkezés a kurzusfelvétel utolsó szakasza, ami az első tanítási hét péntek délutánján zárul. Azaz az első héten mindig van lehetőségetek az egyes órákra ellátogatni, és ha nem tetszik, leadhatjátok, másik órára jelentkezhettek (választható és kötelezően választható tárgyak esetében).

Ti gólyaként a második fázisba kapcsolódtok be a mentoraitok segítségével.

Mindenkinek be kell férnie minden olyan órára, mely a tantervben meg lett hirdetve (tehát senki nem csúszhat csak azért, mert nincs elég hely valahol). Csak az a kérdés, mennyire tudsz majd olyan órarendet összehozni, mely számodra megfelel. Előre leszögezhetjük, hogy nagyon keveseknek fog sikerülni összerakni álmai időbeosztását (az este hatkor vagy hétfő reggel nyolckor/péntek délutáni gyakorlatokat is fel kell tölteni).

Kurzusfelvétel – mit és hogyan

  • Nyisd meg a szükséges tantervi hálót (ttkto.elte.hu-ról letölthető az aktuális, kivéve a földrajz BSc-st). Ebben keresd meg azokat az órákat, melyeket első félévre ajánlanak.
  • Az ETR-ben közben keress rá a sima alapképzéses órákra, melyeket az első félévre ajánlanak (ld. fentebb a 4-es pontot a kép alatt). Rengeteg órát fogsz látni.
  • Először az előadásokat vedd fel, ezeken lesz bőven hely (ha nincs, írj a tanárnak vagy a szakterületi koordinátorodnak). Bepipálod őket, majd alul “Felvesz”.
  • A gyakorlatok felvétele lesz a nehezebb. A rangsorolásos jelentkezésnél nem kell megijedni attól, hogy egy-egy szimpatikus gyakorlat időpontja betelt, mert ha jó a mázlid, simán kitúrhatsz másokat (pl. te bekerülsz a 30 fős gyakorlat második helyére, és így a korábbi 30. helyezettet kilököd a perpillanat bejutók közül). Természetesen te is járhatsz így, ezért folyamatosan figyelni kell a helyzetet. Ha kicsúszol, nem kell kétségbe esni, gyorsan keresni kell egy másik időpontot, s megnézni, hogy ott hanyadik vagy a rangsorban.
  • Van olyan opció ETR-ben, hogy lehet javaslatot kérni h a többi gyakon mennyi mázlit kapnál és hányadik lennél a rangsorban.
    ETR-ben az adott kurzus felvétele után a szines kurzuskódra kattintva megjelenik a kurzusinformáció,ott a rangsor fület választva megnézheted hányadik vagy. 
    A lap alján meg van :Alternatívák ajánlása rangsoroláshoz.
  •  
  • A kurzus információ menüpontban folyamatosan láthatod, hogy mely kurzusokban hol állsz a sorban. A piros szám jelzi, hogy létszámon felül vagy. Ha 1-2 hellyel vagy a maximum létszám felett, akkor van esélyed, hogy „visszacsúszol” a keretbe vagy létszámot emelnek, de ezekre nem szabad alapozni. Ezért nézzétek meg, hogy hova máshova fértek be. Ezt ugyanebben az ablakban a “További alternatívák”-ra kattintva tehetitek meg.
  • Ha a tantervben szereplő egyik órát nem dobja ki eredményként, akkor keressetek rá a nevére vagy a nevének töredékére, esetleg kurzuskódjára, hátha úgy kihozza.
  • Ha felvettél egy gyakot, csak úgy tudsz másik időpontra feljelentkezni, ha előtte lejelentkezel a másikról.
  • A tantervben szereplő órákat 3 csoportba oszthatjuk: kötelező, kötelezően választható és választható. A kötelező tárgyakat mindenkinek fel kell vennie és elvégeznie. Kötelezően választható tárgyak esetében néhány megadott tárgy közül kell választanotok, amelyet szívesen elvégeznétek (pl. földrajzon első félévben választhatsz fizika, kémia és biológia (ökológia) közül). A választható tárgyak esetében bármely számodra szimpatikus órát felveheted. Ezek a tárgyak hivatottak kielégíteni a hallgatók külön érdeklődését egy-egy téma iránt (pl. India földrajza, Marskutatás). Ezeket az órákat speciálkollégiumként (“speci”) tartják számon, és minden szakon más-más kreditnyit kell elvégezni a 6 félév alatt (pl. földajzon 10 kreditnyit).
VII Biztonság

Az új jelszavadnak nem azért kell olyan bonyolultnak lennie, mert az oldal vicces kedvű programozói így akartak megszívatni, hanem biztonsági okokból. Több fajta karakter -> több variácó -> nehezebb feltörhetőség.

Szintén ez okból kifolyólag senkinek se áruld el jelszavad (még az évfolyamtársadnak se), ugyanis az oldal tárolja az összes fontos személyi adatod (szem. szám, adószám, lakcím, telefonszám stb.). Gondolom nem akarod, hogy a jövő évi adóbevallásodban a neveden szerepeljen néhány veszteséges cég.

Szintén biztonsági okokból léptet ki a rendszer 10 percenyi inaktivitás után.

A rendszer kiléptet akkor is, ha több böngészőablakban próbálnád meg párhuzamosan használni azt, ugyanis a “webes felületet használók száma korlátozott, a korlátot versenyjelentkezéskor rendszeresen elérjük. Annak érdekében, hogy minél többen férhessenek hozzá az ETR-hez egy időben, mindenki csak egyetlen böngészővel léphet be, valamint a teljesítmény szempontjából kritikus részeken (jelenleg ide tartozik a hallgatók tárgy- és vizsgajelentkezése) az egy felhasználóval használható böngészőablakok számát egyetlen darabra korlátoztuk(…)

Ennek következményeképp ezeken a részeken nem szabad használni a böngészők oldal újratöltése, előző/következő oldal funkcióit, history-ját, valamint a kért oldal teljes letöltődését kötelező megvárni egy új művelet kiadása előtt. Ha valaki ezeket a szabályokat megszegi, a rendszer kilép.”

Te meg jelentkezhetsz be újra.

Nem ajánlott általad nem ismert gépen használni az ETR-t. Lehetnek olyan pillanatok, amikor nincs más lehetőséged, be kell menned egy internet kávézóba vagy egy lanklubba, de érdemes ezeknek a számát minimálisra csökkenteni. Sohasem tudhatod, hogy a gépre előtted nem telepített-e valaki egy billentyűzetleütést naplózó programot, nincs-e rajta jelszavak és egyéb érzékeny adatok ellopását célzó program stb. Természetesen ez alól kivételt kellene hogy képezzenek az ELTE által üzemeltetett gépek, azokról ugyanis joggal feltételezhetnénk, hogy rendeltetészerűen használják. [Habár a szerzőnek nincs tudomása olyan visszaélésről, ami egyértelműen köthető lenne a publikusan használható gépparkhoz (könyvtári gépek, földrajzos gépterem, földrajzos számtech labor stb.), de óva int mindenkit azok rendszeres használatától.]

Sosem árt, ha még egyszer alább elolvassátok az ETR nyitóoldalán minden évben megtalálható, gólyáknak szóló felhívást, miszerint az “első belépés után változtasd meg a jelszavad, és tanulmányaid során ne add ki senkinek!

VIII Fogalmak, rövidítések
  • Abszolutórium: (tanúsítvány) végbizonyítvány, ez az, amit akkor kapsz, ha minden, a diplomához szükséges tárgyadat teljesítetted, ennek megszerzése a záróvizsgára bocsátás feltétele.
  • Alapkar: az a kar, ahová a hallgató először felvételt vagy átvételt nyert.
  • Ciklus: tanulmányi félév, pl. “2005-2006-1″ ciklus a 2005-2006-os tanév őszi féléve, “2005-2006-2″ ciklus a tavaszi félév.
  • EHA-kód: Egy betűkből álló azonosító, ami nem csak az ETR-be lépéshez, hanem minden egyetemi ügyintézéshez szükséges. Bővebben ld. fentebb.
  • Előadás: az elméleti tudás megszerzését célzó tanóra, (ez az, amire nem kötelező bejárni, de vannak látogatásköteles előadások is), kollokviummal zárul.
  • Előfeltétel: (tanulmányi követelmény) vannak olyan tárgyak, melyek csak akkor vehetők fel, ha bizonyos más tárgyakat – az előfeltételt – már teljesítettük.
    • Erős előfeltétel: az előfeltételt a kurzus felvétele előtt kell teljesíteni (megelőző félévben).
    • Gyenge előfeltétel: a tanegységgel azonos félévben is teljesítheted. Általában egy előadáshoz kapcsolódó gyakorlat számít gyenge előfeltételűnek. A gyakorlatból előbb jegyet kell szerezz, hogy elmehess az előadásból vizsgázni. Sikertelen jegyszerzési kísérlet esetén az előadást és a hozzá tartozó krediteket törlik (mintha fel sem vetted volna).
  • Előzetes kurzusfelvétel: a rendes kurzusfelvételt megelőző felmérő jellegű kurzusfelvétel az ETR-en keresztül, amely során maximálisan 45 kredit vehető fel. A rangsorolás során 100 pontot kapsz érte, ha felvetted előzetesben a tárgyat (a szakos tanulmányaikat megkezdő hallgatók ezt a többletpontot automatikusan megkapják, így a gólyáid is).
  • ETR, Egységes Tanulmányi Rendszer: komplex tanügyi rendszer, melyet hazánk mintegy tucatnyi felsőoktatási intézménye használ tanügyeinek adminisztációjára. Részét képezi a hallgatók és oktatók által elérhető webes felület (ld. ETR elérése).
  • GyakUV: gyakorlati jegy utóvizsga. Ha már ez sincs meg, akkor nem vizsgázhatsz előadásból sem.
  • Halasztás (jogosultság): a hallgató félévet halaszt, ha nem regisztrál az adott félévre. Ez a kollégiumi férőhely elvesztésével jár, és diákigazolványát sem érvényesítheti az adott félévre, ugyanis nem lesz hallgatói jogviszonya.
  • HALI: Hallgatói iroda – Északi tömb 0.75.
  • HÖK: Hallgatói Önkormányzat.
  • Infosheet: ETR-ben található, oktató-hallgató kommunikációra alkalmas felület, melynek két része van: egy mindenki számára látható leírás és egy hallgatónkénti tartalom, tipikus alkalmazása a tárgy teljesítésére vonatkozó részeredmények rögzítése a hallgatók személyiségi jogait nem sértő módon.
  • Javítóvizsga: félévente szakonként egy sikeres vizsgádat kijavíthatod az adott vizsgaidőszakban, a javítóvizsga eredménye az előző teljesítést semmissé teszi!
  • Kollokvium: az előadást záró vizsga, a HKR 6 típusát sorolja fel: írásbeli, szóbeli, ill. „A”, „B”, „C”, „D” típusú kombinált vizsgák.
  • Korrigált kreditindex: az egyéni tanrendben vállalt és a valójában teljesített kreditek arányából képzett szorzótényezővel szorozzuk a kreditindexet.
  • Kredit: a tanulással töltött munkaidő mértékegysége (1 kredit = 30 munkaóra). Alapszak=180 kredit (kutató=300, kétszakos tanár=330), mesterszak=120 kredit.
  • Kreditindex: a teljesített tárgyak érdemjegyének és kreditértékének szorzatait összeadjuk, majd elosztjuk 30-cal.
  • Kritérium tárgy: a felzárkóztató kritériumtárgy olyan tanegység, amelynek célja a középiskolai
    ismeretek hiányosságainak pótlása. Kreditértéke nincs. A felzárkóztató kritériumtárgy felvételét a képzési tervek írják elő.
  • Kurzus: tanegységen belüli egység, tanegységet a hozzá tartozó kurzus elvégzésével lehet teljesíteni, az adott ciklusban meghirdetett, hallgatók által felvehető óra. Tartozik hozzá cím, kurzuskód és kreditérték, tantervi követelményeket teljesíthetnek a hallgatók elvégzésével, valamint egyértelműen kurzusszervezőhöz rendelt.
  • Kurzusfórum: a kurzusfórum egy olyan fórum (ETR-en belül), ahol egy órát hallgatók és oktatók tehetnek hozzászólásokat. A hozzászólások kizárólag az óra tárgyában történhetnek.
  • Kurzusmail: segítségével egy kurzus hallgatóit ill. oktatóit lehet levélben elérni, a feladónak és a címzetteknek is publikus e-mail címmel kell rendelkezniük. A kurzusmail sürgős, közérdekű, személyes adatokat nem tartalmazó, az adott kurzussal kapcsolatos információcserére szolgál.
  • Kurzusszervező, szervező, kurzusóra: adott ciklusban az oktató által megtartott fizikai óra, mindig tartozik hozzá legalább egy kurzus.
  • OMHV: oktatói munka hallgatói véleményezése. Minden vizsgaidőszak alatt megnyílik a lehetőség, hogy értékeld oktatóid munkáját az ETR-ben. Mindenképpen tedd meg! Hogy miért, arról itt olvashatsz: http://elte.pene.hu/comment.php?comment.news.130
  • Összesített korrigált kreditindex: több féléves eredményt lehet vele mérni; számítása a korrigált kreditindexhez hasonló, csak itt a teljes vizsgált időszak (átsorolásnál 2, végzésnél 6 félév) alatt felvett és teljesített kreditekkel kell számolni.
  • Pénzügyi nyilatkozat: a hallgató nyilatkozik arról, milyen számlákat kér az általa fizetett díjakkal (költségtérítés, különeljárási díj, kollégiumi díj, kreditújrafelvételi díj, stb.) valamint arról, kinek a nevére kéri az adóigazolás kiállítását.
  • Rangsorolásos kurzusfelvétel: lényege, hogy a kurzusra való bekerülés független a jelentkezés idejétől, aki korábban jelentkezik nem tudja kiszorítania később jelentkezőket. Minden kurzusfelvételhez egy rang és egy mázli nevű számot rendelnek (utóbbit egyenlő rangok esetére), melyek alapján rendezik a jelentkezéseket.
  • Regisztráció: a regisztráció során nyilatkozik a hallgató arról, mely képzésein kívánja folytatni a tanulmányait, melyeken kíván halasztani. Ez előfeltétele a tárgyfelvételnek.
  • Szakirány: kötelezően választható modul, amely a szakképzettség keretein belül speciális szaktudást biztosít.
  • Szakkollégium: kollégiumi intézmény, mely az egyetemi kurzusokkal párhuzamosan további kurzusokat kínál a szakkollégiumba felvett hallgatóknak. Vannak bentlakó és bejáró diákjai is.
  • Szeminárium: (avagy gyakorlat) olyan óra, amely az előadáson megszerzett elméleti tudás gyakorlati alkalmazására ad lehetőséget, a legfontosabb tulajdonsága, hogy be kell rá járni (ha a hallgató az órák több, mint egyharmadáról hiányzik az oktató köteles! megtagadni a gyakorlati jegyet)!
  • Szigorlat: (tanulmányi követelmény) több, egymáshoz kapcsolódó tárgy anyagát egyszerre számon kérő vizsga.
  • Szoctám: (jogosultság) rendszeres szociális támogatás, pályázat útján.
  • Tanári minor: szakirányként választható 50 kredites modul, amely a második tanári szak alapozó képzését tartalmazza, elvégzése előfeltétele a tanári mesterszakra való jelentkezésnek.
  • Tanegység: az egyetemen végezhető tanulmányok szerkezeti-logikai alapegysége, a hallgatók számára a tanegységlista vagy a tanrend mutatja meg, hogy milyen tanegységek elvégzése szükséges az oklevél megszerzéséhez. Kontaktórás tanegységek: előadás, szeminárium; órás tanegység: iskolai gyakorlat, szakdolgozati konzultáció; órátlan tanegység: szigorlat, nyelvi alap- és záróvizsga.
  • Terepgyakorlat: (tanulmányi követelmény) biológia, környezettan, földrajz, földtudomány alapszakos hallgatók csoportos megmozdulása a természet lágy ölén.
  • TO: (hivatal) Tanulmányi Osztály. Itt intézik a tanulmánnyal kapcsolatos adminisztrációs feladatokat.
  • UV: Utóvizsga.
  • Versenyjelentkezés: a rangsorolásos jelentkezés lezárása utáni kurzusfelvétel, a maradék helyek feltöltésére, számít a gyorsaság.
  • Vizsgakurzus: a szigorlat, az alapvizsga, a nyelvi alapvizsga és a nyelvi záróvizsga teljesítésére szolgál; ill. olyan vizsgalehetőség, amellyel teljesítheted a korábban felvett, de nem teljesített kollokviummal záruló kurzusodat olyan félévben is, amikor a kontaktórás kurzust nem hirdetik meg. Nagyon ritkán hirdetnek meg vizsgakurzust, ekkor is főleg tömeges igény felmerülésekor.
  • Záróvizsga: tanulmányokat lezáró vizsga, az vehet részt rajta, aki megszerezte az abszolutóriumot, nincs
    tartozása az egyetem felé, és szakdolgozatát határidőre benyújtotta.
IX További anyagok, forrás

A fenti tájékoztató összeállításában jelentős segítséget nyújtott

by:PENE