Mentorrendszer

A mentorrendszer 2006 májusában, pár lelkes hallgató közreműködésével indult. A kései kezdés ellenére sikerült egy kisebb társaságot toborozni. Megkezdték önmaguk és társaik képzését, augusztusban megtartották első mentortáborukat. Szeptemberben felkészülten és hatalmas elszántsággal kezdték meg munkájukat a hozzájuk beosztott gólyáikkal.

Látva lelkesedésüket és a rendszer eredményességét, még több hallgató kapott kedvet a mentorkodáshoz és 2007 tavaszán már válogatni kellett a jelentkezők között. A következő tanév elején kétszer annyi mentorral és nagyobb tapasztalattal vágtak neki a feladatoknak. Ez persze nem azt jelenti, hogy már nem lehet fejlődni. Sőt! Éjt nappallá téve ( :-) ) azon fáradozunk, hogy a mentorokat minél jobban felkészítsük a rájuk váló kihívásokra. Mert bizony föl kell kötni azt a bizonyos nadrágszíjat hogy helyt tudjanak állni!

Történetünk csupán csak ennyi, viszont minden mentor órákat tudna mesélni itt szerzett élményeiről. A mentor feladatai A mentor elsődleges feladata hogy tájékozottak legyenek és hogy ezt át tudják adni a frissen beiratkozott elsőéveseknek. Tanulmányi és szociális ügyekben kell a legfelkészültebbnek lenniük, ugyanis a gólyáknak beiratkozás után rögtön ilyen problémákkal találják szemben magukat. („Milyen tantárgyat kell felvenni?” „Mi az a kredit?” „Jogosult vagyok-e alap vagy szociális támogatásra?” „egyáltalán mi az az alaptámogatás” stb…) Ismerniük kell továbbá az ELTE kollégiumait, felvételi rendszerét, hogy milyen lehetőségek vannak a külföldi tanulmányokra, hol és hogyan lehet sportolni, a Hallgatói Önkormányzat működését, Hallgatói Alapítvány szolgáltatásait. Ezután jönnek azok a közéleti információk ami a tanulmányok melletti egyetemi életet mutatja be (ezt általában nem kell tanítani :D .)

Mentor szeretnél lenni? Elsősorban olyan hallgatókat keresünk, akik társaságkedvelők, segítőkészek, felelősségteljesen tudják végezni a munkájukat és tanulmányi eredményeik valamelyest követendőnek tekinthetőek. Emellett a jelentkező lehet parti arc vagy könyvmoly, feltűnő vagy csendesebb jelenség, kicsi vagy nagy, girbe vagy gurba, oda vagy vissza, mi mindenki jelentkezését nagy örömmel fogadjuk.

MENTORRENDSZER PÓTFELVÉTELI!! feb. 28. - márc. 5.

Jelentkezzetek a honlapon még sok-sok bioszos hely van!: http://mentor.elte.hu/